Suzymama képeslapküldője

Saját készítésű képeimből készült képeslapküldő oldalamon jársz.

Képeimet küld olyan szeretettel, ahogyan azt én készítettem.

Lepd meg kedvesed, rokonod, ismerősöd képeslappal a baloldalon található képgalériából.

Kérlek, ha elviszed a képem, ne szerkeszd át

és ne írjál rá.

Sok munkám fekszik benne.

Ennyivel tiszteljük meg egymást.

Köszönöm!

Gyere máskor is, szeretettel, várlak!

A Szerelemre

Szeretni csak egy embert lehet,
Azt ki téged igazán szeret.
Egy dologra teszed fel életed,
Hogy igaz szívedből szeresd kedvesed.

Egy szó és a világ,
Megszűnik létezni.
Nem fogsz fájdalmat, bánatot,
S szenvedést érezni.

Rajta! Mond ki gyorsan,
Hisz már ott van a nyelveden!
Ez a szó amit biztosan tudsz,
Nem más mint a szerelem.

Egy érzés, egy gondolat,
S szíved nyomban megszakad.
A világot lobbantanád lángra,
Ha nem ölelhetnéd párodat.

Lehet, hogy szerelmedért,
Egy pár lépéssel többet kell haladnod.
Azt viszont soha ne feledd,
Hogy semmikép nem szabad feladnod!

Elképzelhetetlennek tűnhet néha,
Ez a magányos világ.
Hisz aki szerelmes,
Annak kinyílik minden virág.

Más módon nem is lehet,
Csak szerelemmel élni.
S míg nem talál el Ámor nyila,
Addig bizony remélni, remélni.

Ismeretlen Szerző

Nem értik meg, csak a suttogók,

Hogy mi az édes, az igazi csók.

Nincs abba jog, nincs akarat, se szándék,

Nem csere az, de kölcsönös ajándék,

Szüli a perc váratlan, hirtelen,

Midőn egy szikra gyújt két födelen.

Édes a csók, ha alszik kedvesed

S mit önként adna, lopva elveszed;

Édesb a csók, ha durcás ajakat

Megrabolsz csókért, melyet az nem ad.

Legédesb csók, ha minden szomjú fél

a csókot adva, csókot lopni vél,

Ha vágyát érzi csak, de nem jogát,

Csak menni vágy s nem érzi azt, hogy ád.

Ám ilyen csókot is százat terem,

Nem házasság, de édes szerelem;

De ami ennek is még mézet ád:

Ha a világ, az irigy, a mostoha,

Mint őrszem leskelődik rá s reád,

S jön perc, hogy érzed: Mostan vagy soha!

S a karba kar és ajkra ajk repül,

S minden erő és érzés az ajkba gyűl,

Mindenik első, végső mindenik,

Mindenik csókol és csókoltatik;

A vágy, mint búvár, amint vízbe ére,

Leszáll a pillanatnak fenekére -

Óh, egy arasznyi percben mennyi kincs!

Nem is csók az, hidd el, amely tiltva nincs!"

( Dóczi Lajos )

„Nem az a fájdalom, sírni, zokogni,
Hanem a fájdalmat mosolyba folytani.
Az ember erős, de a szíve megszakad,
Ha azt, kit igazán szeret, szeretni nem szabad.”

Keresem azt, ..

Keresem azt, aki szerethet engem,
aki talán meglátja a jót bennem.
Valaki vár, hogy vigasztaljon,
magához húz, hogy marasztaljon.

Keresem azt, aki így elfogad,
aki talán végig mellettem marad.
Elviseli számtalan hibámat,
felvidít, ha marcangol a bánat.

Keresem azt, aki kiegészít,
aki minden akadályra felkészít.
Ha megtalálnám, megtartanám,
mindenkinél fontosabbnak tartanám.

Keresem azt, aki talán nincs,
pedig nekem ő lenne
a LEGDRÁGÁBB KINCS !!!

Vágyakozás

Megijeszt a sötétség,
az, hogy már nem ölelsz.
Fáj ez az üresség,
mi a lelkemben pihen.
A földön fekszem
kínokkal, terhekkel,
repülni már nem tudok,
így nem mehetek el.

Nyugszik a hajnal, pihen a táj,
nem tudok aludni, mert valami fáj!
Téged kereslek, utánad vágyom,
mert nem hiányzott így még senki a világon!
Néha hiányzik az, aki voltam, az, aki Te voltál,
és azok, akik Mi voltunk!

Nem jön álom a szememre
mert nem vagy melletem
de ha melletem vagy boldog vagyok
nem tudom elmondani azt, hogy
mennyire szeretlek téged

Szép József

Csillagok

Fentről, a felhőtlen tiszta égről ezer csillag ragyog rám,

Felém sugározza sok ezer év nyugalmát.

Kezdem megérteni mi az a "végtelen",

S ráébredek, milyen porszem-töredék az életem.

Évezredek, és emberek milliói közt egy semmi vagyok én,

Ki álproblémákkal, és gondokkal rontja el életét.

Évezredek során a mulandó emberek folyton változtak,

De a csillagok, és az emberi lélek, érzések maradtak.

Talán két ezer évvel ezelőtt egy ugyanilyen porszem, mint én,

Ugyanígy gyönyörködött a csillagok csodás fényén.

Neki már nyoma sincs, emlék sincsen róla semmi,

Pedig ő is élt, mint én, s szeretett, ma pedig már senki.

Az idő és a tér végtelenségében néhány percet élünk,

Hát ne rontsuk el azzal, hogy a jövőtől félünk!

ITT és MOST, élvezd a jelen pillanatot,

S válassz magadnak egy ragyogó csillagot!

S ha felnézel az égre, a csillagok ezrei között,

Keresd meg a tied, melytől szivedbe nyugalom költözött.

És a csillagod azt mondja: " Oly rövid a léted,

Keresd meg, találd meg, és használd ki, mi szépet nyújt az élet!"

Eltakarom arcom, nem kell, hogy láss
érezd rezdülésem, s a lelkemre vágyj!
Érezd az illatom, mely feléd árad,
kérd kedvesen epekedő számat.

Ha megismersz, már nem fontos az arcom,
Érted élek, s megvívom a harcom.
Hogy te is csak értem élj
s a magánytól többé ne félj...

Szerelem az éjszakában

Az éj sötétje alatt nézem szép szemed,
A szívem oly régen csak téged szeret,
Csillagok is ránk ragyognak,
Kezed fogom, megcsókollak, s átkarollak

Boldogság veled az élet,
Szeress engem, míg élek
A szerelmünk meseszép, de olykor pislákol
Vágytól felhevült testem csak érted lángol

Az esti szél fújdogál, simítja végig testünk
Ma éjjel egymást kell szenvedélyesen szeretnünk
Jön egy felhő, beborul a csillagos égbolt, sötét minden
Te vigyázol rám, egyetlen drága kincsem

A felhő elvonul, az eső cseppek felszáradnak
Újra feltűnnek a csillagok, s felcsendül a szerelem dala
A nap fel kell lassan, s mi összebújva ébredünk
Nincs más dolgunk egymást, kell hűen szeretnünk.

Anonym

Érzések...

Elmúltak a szép napok, elszálltak az évek,

Csak régi sebeim fájdalmát látom, ha a szemedbe nézek.

Nincs már benne jókedv, öröm, kacagás,

Nincs már meg az a tüzes, vad lázadás.

Eltűnt a fénye, s az a különleges csillogás,

Melyet oly sokszor láttam, de rajtam kívül senki más.

S ha magamba tekintek csak összedőlt üres romokat látok,

Ha a tükörbe nézek, igaz mosolyt már régóta nem találok.

Helyette arcomat éjenként könnytenger borítja el,

Szívem üvölt, de hangjára csak a sötét csend felel.

S könnyem éget, perzsel amint elhagyja szemem,

Majd a párnámra hull, tanulságot hagyva ott nekem.

Ám nem jó tanár, hisz még mindig nem tudom,

Egyedül, nélküled, hogy menjek az úton.

Igyekvőn szedném lábaim, hogy messzire érjek,

De minden lépésemben a régi emlékek mesélnek.

Mindenkiben azt látom, mi egykor bennem égett,

Míg én üres vagyok, s már rég nem látlak téged.

Ám ha mégis látlak, tőlem messze vagy,

Messzebb, mint a Hold, a csillagok, s a fénylő Nap.

S karom feléd nyújtani már nem tudom,

S te már nem hallod, amikor a nevedet suttogom.

Már csak magamban őrizhetem a múltat, halkan, titokban,

Már nem én hallhatom, szíved mily’ ritmusra dobban.

S tudom, az én szívem úgy dobogni nem fog már,

Mert ez az érzés az életben csak egyszer jár.

Így lehunyom a szemem, s utat adok az újabb könnyeknek,

S csak remélem, hogy sose feledi el, ha valakit egyszer igazán szerettek.

Ismeretlen szerző

A szeretet halkan,csendben osztogatja magát,
Nem halljuk,csak érezzük ki nem mondott szavát.
Adja magát szülők által,érkezik baráttal,
Szerelemmé változik egy igaz,tiszta vággyal.
Adhatja mindenki,megkaphatja bárki,
Nem is kell érte nagy dolgot csinálni.
Elég az,ha hűségesen magunkba fogadjuk,
S amikor úgy érezzük,máris továbbadjuk.
Nem féltékeny,nem kérkedik,csendes, alázatos,
Ez ami a szeretetben olyan csodálatos.
Kerüli az erőszakot,hisz a békességben,
Nincs is nála fontosabb társ.
Egy nagy betegségben,nem pirula,
Nem orvosság gyógyít meg sebeket,
Többet ér mindennél a tiszta,hű szeretet.
Pedig ,,ő" csak halkan,
csendben osztogatja magát. ”