lap tetejére

 









Boldog Névnapot !

 

 

Képtárajánló

..Alkalmakra..

 
Dsida Jenő / A kovakő
 
Acél, kovakő az én furcsa lelkem,
melyeket folyvást összecsapkodok,
s a szűzi szikrák szertecsiholódnak 
és néha-néha lángja is lobog. 
Ti csak nézitek, ennyi mérve rátok, 
semmi egyebet nem kell tennetek!
Ti örömötökre csiholom a lángot 
fény-boldogság és béke veletek! 
E fényüzenet én egyetlen kincsem,
de szívem csupa áldva-szerető,
s csak ütöm, ütöm Tinektek a szikrát,
míg elkopik, vagy szétreped a kő.
 

 

Google PageRank

 

 

 

Bannerem
^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^
 
^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^
 
 
^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^

 ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^

 

 
  

 

 

Barátaim oldalai

 ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^

Lia képszerkesztő oldala

 

 

Ria design

 

 

 

 

 

 

 

Maja-PSP-Tutorialok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^  

 

 

 

 

Látogatások 2012.02.10-től....

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

   

 

Belépés

Megható történetek, esetek 1...

 

 

A szamár története

Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne.

Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba.

A szamár megértette mi történik és először rémisztően üvöltött.

Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott. Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat csinál. Lerázza magáról a földet és egy lépéssel feljebb mászik. Ahogy a paraszt és szomszédai tovább lapátolták a földet a szamárra, lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált!

Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb.

 

Történet egy kutyáról: 

"Kedves Anyu és Apu! 
6 hetesen magatokhoz vettetek, sokat játszottam a gyerekekkel, és nagyon 
boldog voltam Veletek. Ahogy tovább nőttem, egyre nőtt a mozgás igényem és vele együtt az étvágyam is. A gyerekek nem akartak velem játszani, ha odamentem egy simiért, sokszor még belém is rúgtak. Aztán egy napbeültettetek a kocsiba. Én olyan boldog voltam, végre hónapok ótaelőször látok mást is a kennelen kívül. Az autópálya szélén álltunk meg. Eldobtátok a labdámat. Futottam utána, de mire visszaértem, Ti mársehol sem voltatok. Kétségbeesetten rohangáltam a kocsik között, 

labdával a számban. Az autósok dudáltak, de volt olyan is, aki még rá is 
gyorsított. Ki akartam futni az út szélére, mert nagyon féltem. 
Hirtelen egy hatalmas ütést éreztem az oldalamon, és többet nem tudtam 
felállni. Nagyon nehezen kikúsztam az út mellé. Próbáltam utánatok 
menni, de nem sikerült. Körülöttem minden véres volt. Fáztam, sötét volt 
és féltem. A labdámat még mindig fogtam, biztos voltam benne, hogy 
visszajöttök értem. Hiába nyüszítettem, ugattam, senki nem állt meg 
segíteni. Többórás fekvés után megállt mellettem valaki, nem törődve a 
vérrel és a sárral, betett az autóba. Egy fehér köpenyes férfi szaladt a 
kocsihoz, amikor megálltunk. Már csak a fejét csóválta. Új gazdám, aki 
15 perce ismert, nagyon sírt és megölelt. Csak akkor engedtem el a 
labdámat, hogy megnyaljam a kezét, hogy azt tudjam neki mondani: 
"Köszönöm". Aztán elaludtam, az utolsó dolog, amit hallottam, gazdám 
kétségbeesett zokogása volt. Már nem félek, nem fázom és nem fáj semmim sem. 
Meghaltam. 

Talán ha nem rágom szét a cipőket és nem eszem annyit, még mindig élhetnék. . . 

Küldjétek tovább, tegyünk érte, hogy minél kevesebb állatnak kelljen szenvednie az emberek kegyetlensége miatt!"

Igaz mese Luciferről

Egyszer, nagyon-nagyon régen, amikor a Föld éppen csak elkészült, és úgy ragyogott, mint egy újszülött csillag, az Úr végigsétált zöld dombjain és völgyein, és szeretettel nézett teremtményeire. Elnézte az állatokat és a madarakat, a fákat és a virágokat, a tengereket és a hegyeket, aztán elnézte az embereket - és szerette mindegyiküket, és azok is szerették őt.

De egy rövid idő után elszomorodott az Úr, és az angyalok, akik körülötte voltak, aggodalmasan kérdezték, miért könnyezik. Ő, pedig mondá:

„Elnéztem az embert, és láttam az irántam való szeretetét, de ez a szeretet csak azért van, mert én vagyon az egyedüli, akiről tudomása van. Azért szeret, mert nincsen más, akit szerethessen. Szabad akaratot szándékozom adni neki, hogy szerethessen, amikor akarja, és így tudjam, hogy ha egy ember azt mondja: "Szeretem az Urat", ez azért van, mert úgy döntött, engem szeret. Ahhoz pedig, hogy ez így legyen, kell lennie valakinek, aki ellenkezni fog Velem, és arra kísérti az embert, hogy megtagadjon Engem azért, hogy mindenki a saját szabad akaratából dönthesse el, egyedül hozzám fordul-e. Szóljatok ti, angyalok, melyikőtök tenné meg ezt az irántam való szeretetből, ki hagyná el színemet az idők végezetéig? Ki tagadna meg engem és kísérelné meg az embert velem szembefordítani azért, hogy az a saját szívében dönthesse el, kit akar szolgálni?"

Akkor az angyalok mind elfordították orcáikat és könnyeztek, az Úr pedig közéjük lépett, és mindegyiküket megkérdezte:

„Megtennéd ezt Értem? Ki szállna szembe velem a kedvemért és űzetne ki a mennyek országából? Ki?”

De azok csak könnyeztek és mondták:

„Én nem, óh Uram, én nem. Ne kérd ezt tőlem!” - és elfordultak.

Az Úr pedig leült a legmagasabb hegy csúcsára, és bánat töltötte el a szívét. És akkor odament Hozzá a fény urainak legragyogóbbja, szívének legszeretettebbje, Lucifer, az arkangyal, akinek neve: „Aki a fényt hozza. ”

A hatalmas arkangyal letérdelt az Úr elé, kezét az ő kezébe téve könnyezett, és könnyein át felajánlotta az Úrnak önnön kiűzetését a mennyek országából, és az ember megkísértését az idők végezetéig, hogy az megismerhesse a szabad akaratot.

„Hát nincs senki más, aki megtenné ezt Értem?” - kérdezte az Úr. – „Csak te volnál az, szerettem? El kell, hogy veszítselek örök időkre?”

És az angyalok egyike sem válaszolt. Akkor felállt az Úr, és kihirdette ítéletét, hogy Lucifer űzessék ki a mennyek országából, és legyen száműzve örök időkre azért, hogy elcsábítsa az embert Istentől, és így az megismerhesse a szabad akaratot.

Aztán így szólt Luciferhez: „És az ember becsméreljen téged, és vessen árnyat a te ragyogásodra, és ne ismerje fel annak valódiságát. És neked meg kell kísértened minden férfit és nőt, bizony mondom, még azt az Egyet is, akit a nevemben küldök közéjük, meg kell kísértened, és senki, csak a bölcsek legbölcsebbje tudjon erről az áldozatról! De hogy megkönnyítsem szenvedésedet, teljesítem egy kívánságodat. Mi legyen az?”

Akkor Lucifer, a hajnali csillag még egyszer utoljára felnézett az Úr megismerhetetlen arcára, és azt kérte, hogy valahányszor egy ember elfordul tőle, és Istenhez fordul, engedtessék meg neki, hogy egy óra hosszára ott állhasson a mennyek kapuja előtt, és hallgathassa, hogyan énekelnek testvérei az Úr trónja előtt. És megkapta az engedélyt.

Akkor Lucifer búcsút vett testvéreitől. A sötét szemű Uriel, az ezüstszárnyú Gábriel és a gyöngéd Raffael könnyezték és átölelték őt, azután Michael, a harcos angyal feladata feletti kétségbeesésében hangosan felkiáltva megragadta Lucifert, és messzire elhajította őt az Úr színe elől.

És a Föld akkor legmagasabb hegyéről egy álló nap és egy éjjel zuhant ő, útjában fényesen ragyogva, mint egy hullócsillag. És azon ősi nap óta állja az Úrnak adott szavát, és kísérti az embert az Úr ellenében. De valahányszor azok megtagadják őt, egy kurta órára ott ül ő, mint egy fekete szikla a mennyek kapuja előtt, és testvérei odagyűlnek akapuhoz és énekelnek neki. . .

Gyökössy Endre

Mese a Szeretetről

 

Egy asszony kijött a házból, és három, hosszú, fehér szakállú öregembert látott

üldögélni az udvaron. Nem ismerte őket. Így szólt: Nem hinném, hogy ismernélek

benneteket, de éhesnek látszotok. Kérlek, gyertek be és egyetek valamit.

"A ház ura itthon van?", kérdezték.

"Nem", válaszolta az asszony. "Nincs itthon. "

"Akkor nem mehetünk be, felelték.

Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki mi történt.

"Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket!"

Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket"

"Együtt nem mehetünk be a házba, " felelték.

"Miért nem?" kérdezte az asszony.

Az egyik öreg magyarázatba kezdett: "Az ő neve, Jólét, " mutatott egyik barátjára,

majd a másikra mutatva azt mondta, " Ő a Siker és én vagyok a Szeretet. " Majd így

folytatta. Most menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket

akarjátok behívni. "

Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott. A férj

megörült. , , Ez nagyszerű!!", mondta. , , Ebben az esetben hívjuk be Jólétet. Hadd

jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel!"

A felesége nem értett egyet. "Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?"

A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját javaslatával. , , Nem lenne

jobb a Szeretetet behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel!"

"Hallgassunk a menyünkre, " mondta a férj a feleségének.

"Menj, és hívd be Szeretetet, hogy legyen a vendégünk!"

Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget, , , Melyikőtök Szeretet? Kérlek,

gyere be, és legyél a vendégünk. "

Szeretet felállt, és elindult a ház felé. A másik kettő szintén felállt, és követték

társukat. Az asszony meglepve kérdezte Jólétet és Sikert, , , Én csak Szeretetet

hívtam, ti miért jöttök?"

Az öregek egyszerre válaszoltak: "Ha Jólétet vagy Sikert hívtad volna be, a másik

kettőnek kint kellett volna maradnia. De mivel, Szeretetet hívtad, ahova ő megy, oda

mi is vele tartunk. "

Ahol Szeretet van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!!!!!!

 

Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben.

Egyikük minden nap délután felült az

ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt. A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva.

Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben. Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból. A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében. Az ablak egy kellemes , tavacskával díszített

parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós

ékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot , a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt. Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt. Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján.

A napok és hetek teltek.

Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat.

Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban

fekhessen. A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta.

Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta: az ablak

egy tűzfalra néz. Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot.

A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nemláthatta a falat sem.

Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! -mondta a férfinak.

Tanulság: igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem törődve saját helyzetünkkel.

Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket, de ha derűnket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal,

megsokszorozzuk azt.

Ha gazdagnak szeretnéd érezni magad, számold össze azokat a dolgokat az életedben, melyeket nem vehetsz meg semmi pénzért.

Minden nap ajándék az élettől, így becsüld meg a napjaidat, melyek száma - bármilyen sok is jusson – véges.

 

 

A beszélő Fák

Élt egyszer egy dombtetőn három fa. Gyakran beszélgettek, elmondták egymásnak álmaikat, vágyaikat. Az első fa egyszer így szólt:

- Belőlem egy kincsesláda lesz. Megtöltenek majd arannyal, ezüsttel és sok-sok drágakővel. Külsőmet is megfaragják, mindenki csodálni fogja szépségemet.
A második fa is elmondta vágyát:
- Belőlem hatalmas hajót fognak ácsolni az emberek. Császárok és királyok fognak utazni rajtam, hogy bejárják a Föld minden zeg-zugát. Utasaim biztosnak fogják érezni magukat rajtam!
A harmadik fa is beszélni kezdett:

- Szeretnék magasra megnőni, hogy az erdő legmagasabb fája legyek. Az emberek mindenhonnan látni fognak engem a dombon, én pedig arra fogok gondolni, hogy nagyon közel kerültem az istenhez és a mennyek országához. Minden idők legmagasabb fája lesz belőlem, az emberek örökké rám fognak emlékezni.
Elmúlott néhány év, jöttek a favágók. Megnézték az első fát és az egyik ember azt mondta:
- Ez a fa nagyon erős, ha kivágom, biztosan megveszi tőlem az asztalos -, és
nekifogott, hogy a fát kivágja.

A fa nagyon boldog volt, mert tudta, hogy az asztalos belőle kincsesládát fog készíteni.
A második fánál is megszólalt egy favágó:
- Ez egy nagyon magas fa, a hajógyárban biztosan jó pénzt fogok kapni érte.  A második fa is boldog volt, érezte, hogy álma beteljesült. Nagy hajót fognak ácsolni belőle.
Amikor a favágók a harmadik fához értek, az nagyon elszomorodott. Úgy érezte, reményei szertefoszlottak. Egy favágó megszólalt:
- Ezzel a fával nincsenek terveim. Kivágom és anyagát elteszem.
Az első fából az asztalos egy jászolt készített. Betették egy istállóba és megtöltötték szénával.
A második fából egy kis halászcsónak készült. A fa reményei, hogy fedélzetén császárok és királyok fognak hajózni, széjjelfoszlottak.
A harmadik fát szálfákká vágták össze és darabjait egy sötét helyre rakták.
Sok év múlott el és a fák már megfeledkeztek álmaikról. Egy napon egy asszony és egy ember jött be az istállóba, ahol az asszony egy gyermeket hozott a világra és a kisdedet elhelyezte a szénával telt jászolba, amely az első fa anyagából készült. A fának eszébe jutott egykori álma és rájött arra, hogy a világ legnagyobb kincsét őrzi.
Ismét elmúlott sok-sok év és néhány ember beült egy csónakba, amely a második fa anyagából készült. Az emberek közül az egyik fáradt volt és elaludt. Nagy vihar tört ki és a fa arra gondolt, hogy a belőle készített csónak képtelen lesz ellenállni a hullámoknak. Az emberek felébresztették alvó társukat, aki felállt, a szél felé fordult és elkiáltotta magát: „Béke veled!”. A vihar egy csapásra elmúlt. A fa, amelynek anyagából készült a csónak, rádöbbent arra, hogy fedélzetén a királyok királya tartózkodik, aki képes volt még a legerősebb vihart is lecsendesíteni.
Végül valaki jött, vállára tették neki a harmadik fa szálfáiból készített keresztet. Terhét egy város utcáján vitte, ahol az emberek szidalmazták és gúnyolták őt. Amikor megálltak, az embert felszögezték a keresztre, amit azután felállítottak a dombon. A harmadik fa rádöbbent arra, hogy álmai neki is megvalósultak, erős maradt, magasan áll egy domb tetején, és nagyon közel került Istenhez, mert Jézus testét hordja magán.
Amikor úgy látod, hogy a dolgok nem úgy alakultak, ahogyan azt elgondoltad, jusson eszedbe, hogy az istennek tervei vannak veled. Ha hiszel benne, meg fog ajándékozni terved megvalósításával.
Mind a három fának álmai valóra váltak, talán nem éppen úgy, ahogyan azt egykor elképzelték. Mi sem tudhatjuk, hogy az istennek milyen tervei vannak velünk. Még, ha olyanok is, amilyennek nem vártuk, mert az ő útjai kifürkészhetetlenek.
 

 

Álmomban látogatóban jártam Istennél. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje. Az Úr elmosolyodott és így szólt:
- Az én időm végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?
- Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?
- Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyerekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket. Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt, hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent sem élik meg. Azt, hogy úgy élnek, mintha sose halnának meg, és úgy halnak meg mintha sose éltek volna.
- Atyaként mit szeretnél, ha gyerekeid mely tanulságot jegyeznék meg?
- Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni a szeretetet. Hagyni kell, hogy szerethessenek. Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk. Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magunkat, saját magunkhoz képest legyünk elbírálhatóak. Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége. Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek begyógyuljanak. A megbocsátást a megbocsátás gyakorlásának útján kell megtanulni. El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzéseiket. Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzen venni, csak boldogságot nem. Két ember nézheti ugyanazt a dolgot és mégis két másféle dolgot látnak. Meg kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk és mégis szeret. Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is.
Búcsúzásul megköszöntem szavait, Ő pedig így válaszolt:
- Az emberek elfelejtik mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy érzéseket ébresztettél bennük.

 

0.013 mp