lap tetejére

 









Boldog Névnapot !

 

 

Képtárajánló

..Alkalmakra..

 
Dsida Jenő / A kovakő
 
Acél, kovakő az én furcsa lelkem,
melyeket folyvást összecsapkodok,
s a szűzi szikrák szertecsiholódnak 
és néha-néha lángja is lobog. 
Ti csak nézitek, ennyi mérve rátok, 
semmi egyebet nem kell tennetek!
Ti örömötökre csiholom a lángot 
fény-boldogság és béke veletek! 
E fényüzenet én egyetlen kincsem,
de szívem csupa áldva-szerető,
s csak ütöm, ütöm Tinektek a szikrát,
míg elkopik, vagy szétreped a kő.
 

 

Google PageRank

 

 

 

Bannerem
^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^
 
^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^
 
 
^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^

 ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^

 

 
  

 

 

Barátaim oldalai

 ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^

Lia képszerkesztő oldala

 

 

Ria design

 

 

 

 

 

 

 

Maja-PSP-Tutorialok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^ˇ^  

 

 

 

 

Látogatások 2012.02.10-től....

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

   

 

Belépés

Szép versek ismert és kevésbé ismert íróktól, költőktől

 

 

Csekő Kató
 
EGY ŐSZI DÉLUTÁN
 
Egy őszi hideg szeles késődélután,
Ballagott a férfi hazafelé a nyirkos utcán.
Magányos volt, s hideg szíve,
Senkit sem szeretett, senki sem szerette.
Kigyúltak már azt utcai fények,
S erősebben fújtak a fagyos szelek.
Fejét lehajtva, kabátját összehúzta,
Lépteit jobban megszaporázta.
 
.Kopott vaskapujához érve,
Zsebében kulcsát keresgélte.
Megtalálta, elővette, ám leejtette,
Morgolódva lehajolt, hogy a kulcsot felvegye.
S akkor, a kerítése tövében előbújó kisvirágot észre vette.
- mindenhol csak a gazok nőnek- mormogta félhangosan.
A szomszéd kislány rászólt szeretettel nem haragosan,
bácsi kérem, azt a virágot neked én ültettem.
 
.A férfi a vállát rándítva mondta – én ilyent nem kértem.
Azzal bement a fűtetlen, hideg házába.
Kopott kabátját hanyagul ledobva,
Kályhájába tüzet rakva
Kavargott benne a kislány mondata.
- minek nekem virág? – mormogta.
 
.Éjszaka lett, nem jött álom a szemére,
Mindig a szomszéd kislány jutott az eszébe,
-virágot nekem? Nekem? Nekem ültette.
Majd felkelt, konyhájából a nagykést magához vette,
Kiment, s a kisvirágot óvatosan a földből kivette,
A házba bevitte és gondosan elültette.
Másnap, mielőtt dolgozni ment, köszönt a virágnak,
Odakinn, mosolytalanul bólintott a kislánynak.
 
.Kislány szelíden szólt, s rámosolygott.
látom bácsi, bevitted a virágot.
Be – válaszolta, majd elballagott.
Este sietett haza, mert tudta, már nincs egyedül,
Várja a kisvirág, mely az ablakában ül.
A virág napról napra cseperedett, majd narancssárga virágot hozott,
A férfi boldog lett, hisz színével szürkeségébe napot lopott.
Egy nap a boltba betérve, nem csak a szokásos vacsoráját vette.
 
.Hanem egy nagytábla csokit levett a polcról és kosarába tette.
Másnap reggel toporgott kapujában a kislányra várva,
Órájára pillantott párszor és várt és várt, de hiába.
Este nem is hazasietett, hanem egyenest a szomszédjához csengetett,
Idős néni jött elébe – jó estét, a kislányt keresem, a szomszédból vagyok,
a kislány beteg lett, kórházba van – mondta a nénike – nagymamája vagyok.
 
 
A férfi elsápadt, beleremegett, majd összekapta magát és a kórházba sietett.
-Hová- hová – szólt egy nővér – egy kislányt keresek ma beteg lett –
- ma délután meghalt, megállt a pici szíve, sajnos az úr késve érkezett.
Hazafelé, koszorút köttetett hatalmasat, színes, tarka virágokból.
Eljött a nap! Lógó orral felvette fekete öltönyét, csokit is elővette táskájából,
Majd letépett egy szirmot a kislánytól kapott virágból.
Könnyes szemmel lépett a parányi sírgödörhöz, csokit és a szirmot beledobta,
- köszönöm – összekulcsolt kézzel, lehajtott fejjel, de hangosan érthetően mondta.
 
.Hetente friss virágot vitt az aprócska sírhalomra – köszönöm – csak ezt az egy szót mormolta.
Tavasszal, a féltett, nagy gondossággal ápolt kisvirágját magához vette,
A temetőbe kivitte, azt a kislány sírjára könnyezve elültette.
- Köszönöm! Ezt a virágot Tőled kaptam,
Látod? Most ezt visszaadtam,
Már tudom, megtanultam,
Mi az, hogy szeretni,

Hogy néha meg kell állni.  

 

Várnai Zseni :  Virágos ág ...
 
Virágos ág az asszony élete
tavasszal könnyű szirmokkal tele,
s mikor lehullnak róla díszei
virág helyett gyümölcse terheli.
 
Termése érik, pirul, gömbölyűt
pillék és méhek zsongják őt körül
szellő ringatja, eső öntözi
s a nap tüzén csillognak könnyei.
 
Ha jön az ősz, gyümölcsét megszedik,
csupasz testét vad esők verdesik
reszket, amikor tépázza a szél
de nedvei forrók, akár vér.
 
S mikor csillogó fátylat sző a hó
s belengi őt e puha takaró
már újra szép, és arról álmodik
hogy tavaszra tündérré változik.
 
S az lesz belőle, tündér csakugyan
ezernyi szép, feslő virága van
őbennük éli újra tavaszát
s nyáron a nap deleje hatja át.
 
Így ringatja a változó idő,
a mag, ha pattan, az is újra ő.
kikél a földből, húzza őt a fény
újjászüli az örök televény.
 
S ha teste, már csak tűzre lenne jó,
olyan öreg, száraz és korhadó...
ifjú fákban tovább él lényege...
gyümölcsös ág az asszony élete...
 
 
 
 
 
Kormányos Sándor:Vártalak...
 
Tekintetekbe szőtt varázs,
csodás,igéző pillanat,
nézni egymást,hosszan tűnődve:
eddig miért nem láttalak?
 
Dobbanó szívek ritmusán
reszkető vágy,ha átszalad,
rájönni édes kábulatban:
Én mindig téged vártalak!
 
 
csodás,igéző pillanat,
nézni egymást,hosszan tűnődve:
eddig miért nem láttalak?
 
Dobbanó szívek ritmusán
reszkető vágy,ha átszalad,
rájönni édes kábulatban:
Én mindig téged vártalak!
 
 
 
 
Ne higgy nekem…
Ne higgy nekem, ha mosolygok,
Álarcz ez csak arcomon,
Mit felöltök, ha a valót
Eltakarni akarom.
 
Ne higgy nekem, ha dallásra
Látod nyílni ajkamat,
Gondolatot föd e dal, mit
Kimondanom nem szabad.
 
Ne higgy nekem, hogyha hallasz,
Fölkaczagni engemet,
Megsiratnál, hogyha látnád
Egy ily percben lelkemet.
(Szendrey Júlia)

 

Heltai Jenő
 
Vallomás
 
Mi ketten egymást meg nem értjük,
Nagyon sajnálom, asszonyom,
De ha nem kellek szeretőnek
Egyébre nem vállalkozom.
 
Például arra, mit gyakorta
Szónoki hévvel mond kegyed,
Hogy meggyötört szegény szívének
Legjobb barátja én legyek.
 
Legjobb barát ! Szavamra mondom,
Megtisztelő egy hivatal,
De nem vagyok hozzá elég vén,
S ön aggasztóan fiatal.
 
Ön csupa élet, csupa illat,
Lángol vakít, hevít, ragyog,
Hát hogyne szomjaznám a csókját
Én aki angyal nem vagyok ?
 
Olyan kevés amit kívánok . . .
Ha osztozkodni restell is,
Legyen a tisztelt lelke másé
Nekem elég a teste is.
 
Legyen lelkének egy barátja,
Kivel csevegni élvezet,
De ez az őrült, ez a mamlasz,
Ez a barát nem én leszek.
 
Legyen övé minden poézis.
És az enyém csak ami tény,
Ő oldja meg a problémákat,
A ruháját viszont csak én.
 
Hogy ez a hang szokatlan önnek,
Kétségbe kérem nem vonom,
De annak, hogy megértsük egymást
Csak egy a módja asszonyom:
 
Adjon az Úr, ki egy tenyérbül
Rosszat is, jót is osztogat,
Rosszabb erkölcsöket kegyednek,
Vagy nekem adjon jobbakat !
Hülyén nézhetsz rám, de hülyének ne nézz!
 
 
Szeretlek! Hogy miért ne kérdezd,
Csukd be a szemed és a szíveddel érezd.
Szeretném, ha az érzéseim kölcsönösek lennének,
A csókjaid engem boldoggá tennének.
De tudom, hogy ezek csak egy nagyon szép álmok,
Amit örök életen át csak álmomban látok.
Te nem szeretsz, s ezt nagyon jól tudom,
én ezt a sok várakozást már nagyon unom.
De tudd, hogy én még akkor is szeretlek, ha elmegyek innét,
Szeretném, ha majd a siromra egy szál rózsát vinnél.
És átölelnéd keresztem SÍrva,
én már akkor ugyan, ott fekszem a sirba.
Annyit kérek mond azt siromnál állva, hogy : - Sose feledlek!
én pedig csak annyit üzenek: Még mindig Szeretlek!
 
 
 
Egy reggel
 
Egy reggel fülig érő mosollyan ébredtem,
Azt hittem szép nap lesz, de tévedtem,
Ágyamat megvetvén, ablakomon kinéztem,
Rájöttem-e szép napra semmit nem intéztem.
Lebeszéltem egy randit az édesemmel,
Szerettem őt, de tudtam vele játszom az életemmel,
Ő volt minden lánynak legszebb álma,
S ő megkap minden lányt, ki szíve vágya,
Féltem hogy elhagy, és megválik tőlem,
Vagy, éppen elhalásszák előlem.
A randin elmondtam mi nyomta szívem,
Ő végig hallgatta mit mondtam, híven.
Utánnam ő is szóhoz jutott,
S mondani valóján gyorsan végig futott.
A lényege az volt, hogy ő már más lányt szeret,
S hogy ő sajnálja, de megcsalt vele.
Sírva, zokogva, szaladtam el
Aztán siettem a szobámba fel,
Ágynak estem, s ki sem keltem,
Azt a napot tudom nem felejtem.
Nem tudtam őt kiheverni a mai napra sem,
 De tudom őt nem felejtem soha sem!! 
 
 
Messze vagy tőlem újra,
kedvesem,
s én szinte percenként rád
emlékezem.
Az elmúlt napok
pergő filmként futnak
lelki szemeim előtt,
s nem kell kutakodnom nagyon
emlékeim között, sőt…
mintha velem lennél,
mintha engem néznél,
mintha rám nevetnél…
és tüsszöghetnek felém
a jelen árnyai,
félemlíthetnek a mindennapok
nehéz pillanatai,
borzongató melegséged
sokáig el nem hagy,
hisz szíved tavaszt sugárzó ereje
határtalan nagy…
s én soha nem felejtem el
a boldog-vidám pillanatokat,
s azt, mit adtál nekem:
oly sok mindent…
lényeged - magad.
Azt, mi nekem vagy.
 
 
 
Ha forgószél vagy; pusztíts!
Ne nézd, kit ragadsz el!
Ha forrásvíz vagy, tisztíts!
Engem nem hagyhatsz el!
 
Ha bárány vagy, rettegj!
Farkas les mindenhonnan.
Az életed addig mentsd meg,
Míg gerinced el nem roppan.
 
Ha selyem vagy, tapints!
Borulj az egész testre!
A szélbe csak homokot hints!
Jusson minden fedetlen tetemre!
 
Ha halott vagy, maradj halott!
De ha nem hát élj!
A lelkedet, hagyd nyugodtan ott,
Én vigyázok rá, ne félj!
 
/Nessus/
 
 
Ha szemedbe nézek,
Mély világot látok,
Őszinte, élettel teli napokat,
Kezemmel simítom arcodat,
Tudom, érzem minden vágyadat.
 
Ha szemedbe nézek,
Elér hozzám makacsságod,
Megérint minden megbánásod,
S az, ahogy magadba fogadsz,
Erőt ad az, mit magadból adsz.
 
Ha szemedbe nézek,
Néha oly árván, magányosan,
Tudom, Te átölelsz biztosan,
Ajkad önzetlenül csókol,
Szerelmed figyelmesen bókol.
 
Ha szemedbe nézek,
Újra nyárban élek,
Jeges valóságomban felolvad a lélek,
Tűzzé válik minden szenvedély,
S újra eggyé válunk Te meg én.
/Válóczy Szilvia/
 
 
ÚGY SZERETNÉLEK SZERETNI
(Garai Katalin verse)    
 
Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
a testem, mint víz a parttal testeddel vétkezni,
nem bűn ez, a csepegő méznél is édesebb,
mint tóba hajított kő, ölelésedben elveszek.
 
Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
a sok fájót, a múltat elfeledni,
este együtt nézni a csillagokat, ölelve álmodni,
reggel felébredve a rajtunk táncoló fénynek örülni.
 
Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
a csapongó széllel, mint falevél hozzád repülni,
imádott arcodon szelíd mosolyt látni,
szemedből hulló könnyeidet lágyan lecsókolni.
 
Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
százszor, ezerszer is testedet kívánni,
eggyé lenni Veled végtelen órákig,
vagy összeolvadnánk az örökkévalóságig.
 
Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
szerelmed tüzében újra elhamvadni,
égő csókjaidat az ajkamon érezni,
ne engedd a testemet a kínnak gyötörni.
 
Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
a bántó néma csendet nevetésre váltani,
szótlan ajkamról törjenek elő szavak,
ne hagyd, hogy itt belül kicsit meghaljak.
 
Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
a szerelmünket az égre felírni, világgá kiáltani,
mint harang zúgása szívünk hangosan dobbanna,
Te vagy az életemnek egyetlen tartalma.
 
Úgy szeretnélek szenvedéllyel szeretni,
az élet rögös útján végig kísérni,
szeretnék örökké melletted élni,
ezért imádkozom Drágám, szeretlek a sírig.
 
 
Az én szívemnek..
 
Az én szívemnek elég a te lelked
s neked az én szárnyam elég szabadság.
Az én ajkamról lengve égre kelnek,
mik benned az álmok álmát aludták.
 
Tebenned él a mindennapos ábránd.
Mint harmat a szirmokra, úgy borulsz rám.
Távolléted a láthatárt ledönti,
te örök menekülő, mint a hullám.
 
Mondtam neked, hogy úgy dalolsz a szélben,
akár a déli fenyvek vagy az árboc.
Mint ők, magas és néma vagy. S gyakorta
bánat ül rajtad, mint egy utazáson.
 
Úgy vársz rám, mint egy régi-régi ösvény,
melyben sóvár visszhangok népe szunnyad.
S arra riadok, hogy rebbennek olykor
a madarak, mik lelkedben aludtak.
 
Szerző: [Monell]
 
 
FÁRADT SZÍV PANASZAI
 
Halkan, most halkan beszélj!
Csak az őrület szül vad hangokat...
Finoman érlelt, lágy szavakkal
öleljen át a pillanat!
 
Ne mondj semmit, csak nézz rám!
Talán szemed beszédesebb,
és mindent jobban megértek,
ha lelked tükrébe nézhetek.
 
Túl sok a zaj - belefáradtam.
Simogasd hát a lelkemet!
Most ez a túlhajszolt szív fáj úgy,
ahogy az égett, lüktető sebek.
 
Gyógyírt keresek, vigasztalást,
szépen ívelt dallamot, lágy muzsikát...
Valamit, amitől újra vonzó lesz
ez a forrongó, vad világ.
 
Szerző: [almod]
 
 
EGY CSÓKODÉRT
 
Elmúlt a régi, tiszta vágy,
Amellyel egykor környezélek,
Epesztő, forró, balga láz
Égető lángja sorvaszt érted,
Egy csókodért mindent od'adnék
Egy csókodért nem kell az élet!
 
Egy forró csók, egy ölelés...
Lázas szivünk összedobogna...
Aztán jöhet, mit bánom én,
A kárhozatnak égő pokla!
...Nincs kárhozat, mely ily gyönyörre
Eléggé gyötrő, kínos volna!
 
Ady Endre
 
 
Hámori Zsóka
Oly távol vagy!
 
Oly távol vagy!
Megérinthetetlen!
Vagy csak nekem nem engeded?
Soha nem bántani,
Csak szeretni téged;
Úgy akarlak megérinteni!
Simogatni a szíved;
Ölelve, elveszni benned!
 
Oly távol vagy!
Már láthatatlan!
Vagy csak én nem láthatlak?
Előlem bujdosol?
De hisz tudom;
Hogy a közelben vagy;
Érzem az illatod,
Csak követnem kell;
Úgy találva rád.
 
Oly távol vagy!
Had érintselek!
Most én suttogok:
Soha nem bántani;
Csak szeretni Téged!
Hívj magadhoz, kérlek;
Engedd, hogy szeresselek!
 
 
Elválunk
"Elválunk most már. Te is elmégy, én is.
Hogy összeforrott a mi sorsunk mégis.
Engem egy halvány arc űz messze, messze
 
S neked másutt is én jutok eszedbe...
Elválunk most már, te is elmégy, én is,
Felednél mindent s emlékezel mégis!..."
 
*
 
"Elválunk most már. Eladtad a lelked...
Hisz' én mi voltam?... Álmodozó koldus,
Szívvel fizettem csupán a szerelmed!...
 
Te fényre vágytál. Meglelted a fényt is,
De majd a fényben keresed a lelket, -
Felednél mindent, emlékezel mégis!..."
 
(Ady Endre - Elválunk)
 
 
Tiltott gyümölcs
 
Rám nézve tiltott gyümölcs lettél,
minden álmom megölted,mikor elmentél.
Az utam megy tovább,de Nelküled,
sokkal rosszabb,fajdalmas érzés,ahogy
valaszok nélkül hagytál engemet.
 
Miért nem én leszek akit elfogadsz mint rég?
Miért vagyok neked még mindig ellenség?
A múltam előjön és fojtogat.
Tudom,hogy másé vagy már, Ne is tagadd.
Miért van az, hogy más fontosabb?
Miért nem akkarod,hogy lássalak?
 
 
Barát
Nem hittem, hogy létezik barát,
Kinek hiánya ennyire fáj!
Kinek itt őrzöm szívemben, minden gondolatát.
Aki tőlem most oly nagyon messze jár,
És minden pillanattal nő e távolság.
 
Nem tudtam, hogy van ember,
Kinek hiánya így fájhat!
Kinek sóvárogva vár szívem, egyetlen szavára.
Aki oly sokszor megnevettet, ha szomorú vagyok,
És most egyre-egyre csak miatta sírok.
 
Várom már nagyon, hogy újra nekem beszélj,
Hogy újra mondd: "Azt sem meséltem még...!
Hogy felcsillanjon szemed, és kedves mosolyod,
És kizárva ilyenkor az egész világot,
Szívem és lelkem csak téged hallgasson.
 
ismeretlen
 
 
 
 
Érzelem
Ne akarj élni érzelmeid nélkül,
Olyan mintha sírnál könnyeid nélkül.
Néha a könnyek ugyan könnyítik az életet,
De olykor jobban sír az, ki kifelé nevet.
Engedd, hogy az érzések szabadon szálljanak,
Hagyd, hogy a vágyaid valóra váljanak.
Ne építsél várat, ne vonulj toronyba,
Ne fagyaszd a szíved jéghideg burokba.
Engedd, hogy szeressenek nincs annál jobb dolog,
Mikor a szíved valakiért hevesebben dobog.
Ne feledd a múltat, csak tanuljál belőle,
Emeld fel fejedet s tekintsél előre.
Keresd a szerelemet, ne harcolj ellene,
Ez a miből mindenkinek nagyon sok kellene.
Ha csalódsz se csüggedj hallgass a szívedre,
S tedd a bánatot mindörökre hidegre.
A szemeddel látsz, a szíveddel érzel,
Ha valakit megszeretsz fogd meg két kézzel.
Ne hagyd, hogy elmenjen, mert megfogod bánni,
Mert olyat, mint ő már keveset találni.
 
ismeretlen
 
 
 
 

Ki az az ember kinek gondja nincsen?
és úgy érzi rossz a földön minden,
A szívébe zárja, csak eszét használja,
boldogságra vár, de hiába
Féltőn őrzi minden titkát,
nincs akinek elsírhatná az Ő bánatát,
Nem ismeri fel a boldogság titkát,
nem tud szeretni, mert megbántották.
A szeretet nem mérhető, eladható, vagy megvehető.
Ez az élet legszebb kincse, a szívek gyönyörűsége.
Sokáig így éreztem mindent,
de valami történt velem legbelül, itt bent,
Kellemes érzés töltötte be a szívem,
megtaláltam Őt, aki megértett engem!
Csöndbe ültünk egymással szemben,
végtelen nyugalomban lelkünkre lelve,
A szemünk behunytuk, a szívünk kitártuk,
a szeretet önfeledt örömtáncát jártunk.
A szeretet nem mérhető,
eladható, vagy megvehető.
Ez az élet legszebb kincse, a szívek gyönyörűsége.
Köszönöm, hogy kitartottál Te velem,
pedig minden problémámat rád tereltem,
Meggyógyítottad az én összetört szívem,
türelmesen, bölcsen segítettél engem.
És Te ezzel együtt még rám mosolyogtál,
a fejemre millió kis csillagot szórtál,
Elhoztad nekem a szeretet varázsát,
mindennap hálásan pillantok Rád!!
A szeretet nem mérhető, eladható, vagy megvehető.
Ez az élet legszebb kincse, a szívek gyönyörűsége.

/számomra ismeretlen a szerző/

 

 

 

 

Nézz fel az esti égre,ha a nehéz napnak vége!

És rád mosolyog egy csillag, örül neked,hogy itt vagy!

Szíved ajtaján,dörömböl, meríts te is az erőmből!

Gondtalan most csak így lehetsz, tiéd minden amit szeretsz!

Minden egyes napunk,csak egyszeri csoda, használd ki minden percét többé el nem érheted soha!

Becsüld meg napjaid, nyisd ki bezárt ajtóid, engedj be minden érzést, érezd a pillanatnyi féltést!

 

 

Hosszú út
Lehet fáradt vagy, terhed is nehéz,
Hosszúnak látod most, míg oda nem érsz.
Már az út felét megtetted,
már itt az út vége, nem kell félned.
Állj fel, már nem sok van hátra,

így biztatja barátját, hogy életét fel ne adja.
A könnyek, mint a záporeső hullani kezdenek,
el nem állnak míg a barátja így felel:
- elesettnek érzed magad, de ki kell bírnod,
állj fel, s menj tovább, ne add fel kedves barátom!

Ekkor felállott s útnak indult,
kulacsából nagyot húzott.
Most már törölgette könnycseppjeit,
már nem hullottak, s ezt a barátjának köszönheti.

Neked is van egy barátod, egy megmentőd!
Aki melletted áll, de helyetted nem dönt.
Ő az aki segít ha eltévedtél ezen a nagy világon,
ő segít neked bárhol, bármikor.
Délceg Emese 

 

 

Ha nem lehet Tied az, amit szeretnél,
Szeresd azt, ami a Tied még!
Csak bolyongunk a Föld kerekén,
Tekerjük, míg bírjuk, az élet kerekét.
S közben elsiklunk sok apró dolog felett,
mely mindvégig a lábunk előtt hevert,
az egyszerű szépség, mely boldoggá is tehet,
de szemünk előtt csak a nagy cél lebeg.
Nem kell a rohanás, hisz rövid az élet,
Kár siettetni, ugyanaz lesz a vége.
Álljunk meg néha, s vegyük észre a csodát,
Vigyük magunkkal nehéz utunk során,
mert egy mosoly, egy ölelés, egy szál virág,
mind-mind maga lehet a boldogság!

 

Mint a szél…
Írta Miklós Csaba.

Mint a szél a száraz levelet,
úgy sodort el a szerelmed !
Pillanat kellet csak és égtem,
már óriási lángban hevültem !
Viharos szerelem éltethetett,
jelentett nekem sok szépet,
csodát,szívemben,óriási erőt !
Viszonzást,ragaszkodást,
összetartó kapaszkodást
és lassan,eltelt,ez az élet
átéltünk minden szépséget
fekete hajunk is hófehér lett
Még úgy szeretjük egymást,
mint régen ,a hajnali égen,
a legfényesebb ragyogó csillag
kísérte aztán minden léptünk...
2012.11.10.

 

0.012 mp