Jelentéktelen árnyék

 

Ezen a fáradt, gyenge éjjelen

Átkozom miattad megszületett szégyenem,

S büszkeségem, mely vele egyszerre halott.

Te tettél ilyenné, s most gyenge vagyok.

 

Érzem, nem érhet még véget.

alig ismerlek, de már felednem kéne téged.

hiába mondják, te rég mással vagy boldog,

de szívemben érted oly kínzó érzést hordok.

 

...de neked ez nem számít már.

Hiába mondanám szemedbe, hogy fáj.

Súlyos könnyeim gördülnek az éjben,

sorra csillannak a gyenge Holdfényben.

 

Megfürödnek a homályos mélyben.

Újult erőt ad, ahhoz,hogy éljen,

de én nem akarom! Többet sírni érted...

nem vagy hibás, hisz te sosem kérted.

 

Fáradt dalával sújt engem az éj,

s arra bíztat: Kislány remélj!

De minek? Mondd! Van egyáltalán értelme?

Ne bíztass! Kérlek! Ne... Ne!

 

Mondd inkább, hogy így is halottak a tettek,

s hiába fürödnek a Holdfényben a könycseppek!

Én sem vagyok több, mint a Földön egy lány.

Most már annyi sem... Csak egy fiú mögött az árny.

 

A betonon, én vagyok, ki követi léptét,

s hallom tisztán szaggatott lélegzetét...

óh, hallom, hallom, tudom már, mit eddig csak hittem:

hogy ő nem csupán egy embernek öltöztetett Isten.

 

Amiket mondok, azok szavak csupán.

Hiába ejtem ki őket most bután,

holnap úgy is újra küzdeni akarok érted.

Ez a játék talán sosem ér véget.

 

Sosem jössz rá, hogy a betonon az árny,

nem más, mint egy álmodozó lány,

kit te egy jelentéktelen folttá tettél.

S te nem érzed mégsem, hogy vétkeztél.

 

Nem mondtad soha, hogy reméljek,

ezért nem tudlak semmiért számonkérni téged,

de azt hiszem szeretlek. Én. A miattad már semmit nem érő lány..

A betonon követlek, ha nem is leszek több, mint egy árny.

Cathy versei

Fájdalmas táj

 

Sötét éjszaka. Fény csak a Hold.

A nappal minden világosat magával rabolt.

Színtelen az árnyék, fáradtan nyögnek a fák.

Az éjjel a tájnak egy kis Holdfényt ád.

 

Halkan sétálok a kietlen tájon,

Csend honol a sötét, néma fákon.

Szél sem jár, éjszaka illata lüktet,

Nehézkes súlyt adnak, az ébredező szívnek.

 

Sétálok. Megreccsen alattam az ág.

Az apró nesz minden csendes szabályt áthág,

s én megrezzenek. Csillogó szemem csodálkozva nézi a tájat,

piros fény sújtja a görnyedező fákat.

 

változott a táj. Más már az illat.

A távolban már... Igen, bújik elő a Nap,

bogarak zümmögése, fák susogása...

Hajlanak át az ébredező mába.

 

Madarak énekelnek, vidáman játszanak,

S lépteid hallom. Suttogom: "Vártalak."

Kirajzolódik alakod keskeny árnyéka,

S arcodnak minden selymes vonala.

 

Beléptél a hajnalba, s jöttél felém.

Úgy éreztem, enyém vagy, enyém,

de ölelésed hideg volt akár az éjszaka.

Újra elémtárult a rideg táj fájdalmas harca...

 

Ahogy küzdött a selymes Nap a sötétség ellen,

ugyanúgy álltam én is most veled szemben.

Te hívtál, mégis ajkad nehézkesen mozgott,

értelmetlen szavakat ridegen ontott...

 

Majd elhallgattál, s én tehetetlenül néztem,

De mit akartál mondani... nem értem.

- Nem szeretlek már - mondtad, s hűs záport ontott a felhő.

El sem hittem: "Ezt mondta. Pont ő..."

 

Magamra hagytál. A padon hűs zápor áztatott.

Halkan suttogom még: "hát elhagyott..."

Nem látom már, mit játszik a táj.

Egy valamit érzek: pokolian fáj!

 

 

Csak én?

 

Síri csend. Megőrjít! Csendes angyalok tánca...

Bedobom a tűzbe képed, csak nehogy valaki meglássa.

Mindenki. Mindenki rajtam nevet, érzem,

Hisz nálam magányosabb most, a világon nincsen.

 

Csak én? Én vagyok, kit az élet magányosan hagyott?

Kit már senki sem szeret... Csak... Csak én vagyok?

Kit láncbaverve rúgtak a kínzó, sötét napok,

s ki hiába sírt csak... Csak én vagyok?

 

Csak én voltam a por, a boldogság alatt,

s hiába... Hiába nyújtóztam, nem jutott, csak egy falat...

S az a falat is... Óh, mily édes volt, de elvették tőlem.

Hiába sírtam: "Nem... Kérlek, csak őt nem!"

 

Én vagyok csak, kit szeretni senki sem tudott,

S kit senki sem hall? Egyedül én vagyok?

Én vagyok, én? Ki hiába szeretett,

csak megaláztak, s önzőn a szemembe nevettek.

 

Én, én? Egyedül csak a világon?

Kinek régi, kedves csókja ott ég még a számon...

S porigzúz minden kiejtett, tehetetlen szót,

s mióta egyedül hagyott, nem találom a jót...

 

és most képe ott ég a lángok között el,

s kérdésemre senki nem felel?!

Síri csend. Megőrjít! Rajtam nevet az élet.

Egyedül én, itt vagyok egyedül... óh, annyira félek...

 

Képed hamu már csupán. Nem nevethet rajtam.

 

 

"Nem tudod

 

Nagyon nehéz téged így szeretni

Minden éjszakát végig szenvedni

Rágódni azon hogy Te miért nem szeretsz,

S tudatában lenni, hogy erről nem tehetsz!

De tudom jól, hogy valamit érzel

Valamire gondolsz ha a szemembe nézel

Valami jár a fejedben mikor arcom simogatod

De hogy mi van az én szívemben, nem tudhatod

Nem tudom mit kéne még tennem hogy szeress

hogy az álmaidban Te is engem keress

Hogy várj rám Te is némán és féltve

Ezért hajtom le fejem most is félve

Félve attól hogy nem tudod meg többé

Hogy most is veled lennék, mindig örökké

Félve attól hogy nem tudod meg már

Hogy ez a szerelmes szív még a sírban is rád vár."

 

 

Ha tehetném

 

Szemed fényében nézném magam,

mosolyoddal búmat feledném,

elállna lélegzetem, szavam

karodba bújnék, ha tehetném.

 

Gondodat elvinném örökre,

mindent, mi rossz, mélyre temetném,

táncolnánk szédülten, pörögve,

mint a forgószél, ha tehetném.

 

Testem, s lelkem kinyitnám Neked,

a megváltást nálad keresném,

sóhajtva suttognám a neved,

lágyan csókolva, ha tehetném "

 

 

"Lehetek csinos, vonzó, s szép,

Lehetek egy tökéletes, hibátlan kép,

Lehetek humoros, bájos, kedves,

Lehetek okos, művelt, rendes,

 

Lehetek a tudásod, boldogságod bölcsője

Lehetek a gondolatod, szavad őrzője

Lehetek egy fénylő csillag feletted

Lehetek egy barát ott, melletted.

 

Lehetek az, kivel sorsod mindig összefut

Lehetek az, ki nélküled is mindig ugyanoda jut,

Lehetek a mindened, a végzeted, az életed,

 

De semmi leszek, ha ezt észre nem veszed..."

 

 

"Szeretlek

 

A világ legjobb dolga Téged szeretni

Még vaksötétben is pillantásod lesni

Szeretem az arcod minden rándulását

Szeretem hibáid napfogyatkozását

Szeretem a madarat mely neked énekel

Szeretem azt is hogy sosem érlek el

Szeretem minden hibád is ha kell

Szeretek minden porszemet melyet lábad ver

Szeretem minden szívverésedet

Szeretem hogy szavad oly messze elvezet

Szeretem a szemed minden fénylő pontját

Szeretem ajkad gondtalan mosolyát

Szeretek minden szót mely ajkadat elhagyja

Szeretem hogy mindig nyitva szíved ajtaja

Szeretlek akkor is ha haraggal nézel

Szeretlek akkor is ha Te nem így érzel."

 

 

"Rád gondolok

 

Rád gondolok télen-nyáron

Hosszú, sötét éjszakákon.

Rád gondolok nappal-éjjel

Szívem minden verésével.

Képed ott van ágyam felett,

Nem hagy aludni szellemed.

S ha mégis ellep tündérálom

Minden álmomban arcod látom.

Ahogy tárt karokkal futsz felém,

S eltűnsz éjnek éjjelén.

Felébredek, hangod hallom

S mikor lágy szellő érinti arcom

Mintha simogatna kezed…

Ilyen amikor nem vagyok veled."

 

 

 

Ha csalódni fogsz az életben
Csalódni abban kit igazán szeretsz
Titkos bánat képződik szívedben
S könnyel telik meg bánatos szemed
Ne átkozd azt, ki így akarta
S ki bajodon segíteni tudna.
Ha nem bízol a jóságos istenben
S tanuld meg: Hogy és hogyan kell igazán szeretni!

 

 

 

Adj erőt nekem, hogy tudjak nevetni,
Adj erőt ahhoz, hogy tudjak szeretni
Hogy szeressem őt ki oly sokat jelent nekem
Szükségem van arra hogy itt legyen velem
Milyen szép is lenne, ha az álmok valóra válnának
Boldogabb embere nem lenne az egész világnak
S most mégis úgy félek...,könnyes lett a szemem:
"Óh élet, óh sors, te tréfát űzöl velem!"

 

 

 

 

 

Nagy kincs a szerelem, azért olyan drága
Nem adják azt pénzért...,szeretet az ára
Szeress hát mindenkit, irigyelt lesz sorsod,
Mert akit szeretnek...,csak az lesz igazán boldog!

 

 

 

Köszönöm a könnyes éjszakákat
Köszönöm, hogy szerethettelek
Egy világot törtél össze bennem
De mégse hidd, hogy elfelejtelek!
Hogyha látlak, visszatér, az emlék
a párnámat könnyel öntözöm,
Tudom, nem leszek másba szerelmes,
hogy szerettél egyszer, köszönöm!
Köszönöm, hogy arcodra volt írva,
Amit ajkad nem mondott soha.....
Távol vagy, s én mégis itt érezlek,

Mert szerelmem nem tűnhet tova!

 

 

Tudod mi az: Szeretni?
Letagadni, ha kérdezik
Minden utcán őt keresni,
S ha jön közömbös arcot vágni,
Dalolni büszkén, de szíved ég.
Tanuld meg: Ez a női büszkeség!

 

 

„Ha szeretni fogsz, egyet szeress,

Akit gondolod, hogy tied és szeret.

Mert valakit megszeretni egy pillanat is elég,

De azt elfeledni egy élet is kevés."

(Petőfi)

 

 

Legyen ez a pár sor hosszú emlék néked,

Mert aki ezt írta nagyon szeret téged.

 

Kicsi vagyok, mint a pont, de a pont is sokat mond.

Szívem csupa szeretet, csókolom a kezedet.

 

 

Hiányzol nagyon!

Távol vagy tőlem, s mégis közel,
Szívem képzeletben téged ölel.
Bár itt lennél, csak erre vágyom,
Titkon minden éjjel ezt kívánom.

Szeretlek tiszta szívvel édes,
Ha nem vagy itt, lágy szívem is érdes.
Gyere hozzám, csak rád várok,
Rajtad kívül mindenkit kizárok.

Keveset látlak téged nagyon,
De e kincs mindennél nagyobb vagyon.
Előttem lebeg két szép szemed,
Mely szerelmesen reám mered.

Egyfolytában várom édes ölelésed,
S hogy újra érezzem gyengéd érintésed.
Rád gondolok, rólad szól minden ének,

Ha velem vagy, semmitől sem félek.

Nem birok már magammal nagyon hiányzik az illatod
Hiányzik a mosolyod, ahogy szemedben a fény ragyog
Már jól jönne egy ölelés, hogy érezzem a testedet
Csak érezzem az arcodat, hogy édes ajkad megremeg
Szeretlek !!!

Szeretlek, kutatlak, kereslek,
egész nap sosem , sosem
feledlek!!!
Kívánom a percet, mikor átölelsz,
megállítanám az időt, hogy
soha el ne engedj!!!

Hiába futsz a szerelem elől, hiába futsz az élet elől.

Szerelem egyszer úgyis rád talál, s ha elhagy az nagyon fáj.

Szeretlek téged ezt értsd meg, elengedni nem foglak míg élek.

Jó érezni, hogy szeretlek.
Nagyon és egyre jobban.
Ott bujkálni két szemedben,
Rejtőzködni mosolyodban.
Érezni, hogy szemeid már
szemeimben élnek és néznek,
S érezni azt, ha szép, veled szép
És csak veled teljes az élet.!!! ♥

Fodor Emese Ha én elmennék

Ha én elmennék
Fogd meg két kezem.
Ha én elmennék
Szoríts meg jól Kedvesem.
Ha én elmennék,
Mond, hogy maradjak Veled,
Hisz, ha elmennék,
A magány fojtana meg.

Ha én elmennék,
Mond, mi lenne énvelem,
Hisz a világot adtad Te énnekem.
Ha én elmennék,
Mond, mi lenne énvelem,
Hisz a csillagot hoztad le az égről nekem.

Ha én elmennék,
Mond, mi lenne énvelem?

Így hát arra
Így hát arra kérlek,
Fogd meg két kezem,
Ölelj magadhoz,
És ne engedj el Kedvesem!

Csak egy kívánság!

Én akarok neked lenni a legszebb nő,
a legjobb szerető.
Én akarok neked lenni a vágy,
mi belülről már szinte fáj..
Én akarok neked lenni a legkülönlegesebb,
hogy egy pillanatra se unj meg.

Lennék neked a legszebb virág,
melyről szemedet levenni nem tudod,
S csak hogy megérints, lehoznád a legszebb csillagot.
Lennék neked a tűz, mi felkelti a vágyad,
Aztán maga a vágy lennék neked
-hogy kívánhass!
Lennék a legérdekesebb könyv,
amit sosem tudsz letenni,
az élményeit pedig nem tudod feledni.

Ha tehetném,
olyan boldoggá tennélek, mint még soha,
Hogy ne felejts el engem SOHA!
E pár sorból úgy sejtem, rájössz arra,
mit szívem dobog:
- Lennék én neked minden,
ha Te is úgy akarod!

 /számomra ismeretlen szerző!

Vallomás

Azért szeretlek, mert szemedbe nézve
kutathatom a rejtett bánatot.
Azért szeretlek, mert kezedhez érve
tapinthatom a furcsa áramot.

Azért szeretlek, mert ha hozzád érek
hallom, amint a szíved simogat.
Azért szeretlek, mert tudom, hogy kellek,
s elviselem a napi kínokat.

Azért szeretlek, mert lépted zajára
zaklatott lelkem gyorsan megpihen.
Azért szeretlek, mert nem vagyok árva
s Tőled tudom: a szeretet ilyen.

Azért szeretlek, mert tehetem nyíltan
elmondatlan szó bennem nem reked.
Azért szeretlek, mert amit most írtam,
sosem kérted, hogy elmondjam Neked.

/számomra ismeretlen szerző/

Szerelmedre szomjazom

Röpítsen el bárhova
érzékeim mámora,
játszva fénnyel, vagy árnnyal,
fantáziám ha szárnyal.

A magasba, vagy mélyen
bennem szálldos, reményem
vele ég, lobog egyre:
szomjazom szerelmedre.

Kedvesem, ha hallanád
hozzád reszketve megtért
vágyam verses dallamát,

Megéreznéd, hogy dalom
mélyén remeg csókodért
szívem, szám, egész valóm.

Szeretni engem, oly férfi akarjon,
aki több mint a világ,
kinek karjában szép az örök álom,
mert lelkében terem a vágy

Szeretni engem, oly férfi akarjon,
kiben a gyermek élénken él
ezeregy csodával vesz körül
minden mozdulata, bennem mesél.

S szeretni engem, oly férfi akarjon,
ki a pokolból is visszatér,
feltámad porából, ha kell,
ha lelkem fáj és vigaszt kér.

Szeress úgy, hogy Neked én legyek a felkelő napfény,
szeress úgy, hogy több legyek a földi kincseknél!
Szeress úgy, hogy mindig kerüljön a bánat,
s ha mégis utolérne, hát jöjj s én karjaimba zárlak!
Szeress, mert szép dolog a szerelem,
és még szebbé teheted, ha megosztod velem.
Szeress úgy, hogy feledjem minden gondomat,
és évek múltán boldogan idézzem a közös pillanatokat!
S még valamit mondok, ami fontos lehet Néked:
csak annyira szeress, amennyire én szeretlek Téged!

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!
/Juhász Gyula/

Ha nem szerelmet, akkor hát mit érzek?
És ha szerelem ez, minő, miféle?
Ha jó, miért van oly halálos éle?
Ha rossz, e gyötrelem miért oly édes?
/Francesco Petrarca/

Szerelmed zene,
bennem zeng egyre...
Elvehetetlen
e szeretetteljes jelen.
Simon András

A hűség nem azért van, hogy téged korlátozzon, hanem azért, hogy megvédjen.

Az elvek sem korlátoznak, hanem védenek.
Marie Clarence

Szerelem, szerelem,
Keserű szerelem!
Miért bántál olyan
Kegyetlenül velem?
Te voltál szivemben
Első és utósó,
Nemsokára készül
Számomra koporsó.
Petőfi Sándor

Olyan boldogság is létezik, amely leírhatatlan.

Jobb, ha senki sem próbálja meg visszaadni, mi mehet végbe egy fiatal nőben, ha olyasvalaki biztosítja a vonzalmáról, akit addig elérhetetlennek tartott.
Jane Austen

Gyakran elég csak lenni valakivel. Nem kell, hogy megérintsen. Még beszélni sem kell. Csak érezni, hogy nem vagy egyedül.

Engedd, hogy az álmaid nagyobbak legyenek, mint a félelmeid; s tetteid is legyenek hangosabbak, mint a szavaid.

Sosem tudjuk meg hogy illünk e egymáshoz ha legalább egyszer nem próbáljuk meg..

 Úgy érzem magam, mint egy üres kólás flakon, akin áttapos a sors,

mert túl könnyen hagyom.

Nevezz őrültnek, a fejem úgy is bolond már.

Csak egy bohóc vagyok a világ cirkuszának porondján.

.Mert bár nem beszélünk róla,de megtörtént,mi tudjuk,

Csak két ismerős vagyunk,kiknek volt egykor közös múltjuk...

Ne akkor szedjél fel, amikor már padlón vagyok, akkor kapjál el,

amikor éppen lefelé zuhanok!

 „Örültem, boldog voltam, hogy karjaidba vettél. Éreztem, de nem hittem,

hogy egy kicsit sem szerettél. „

Rájövök apránként, hogy nem bírom tovább. Nem tudok már hinni s remélni, remélni egy életen át. Nem tudom hazudni, hogy jól vagyok.
Mosolyogni mindenkire...mikor belül meghalok..
 

 Most elköszöni kell, csendesen. Remélni, hogy nyomot hagyok a szíveken. Ígérd meg nekem, hogy nem felejtesz el, hiszen a részem vagy és a szívemben mindig ott leszel.

Nem azért szeretlek,mert te vagy a listámon,
Nem azért szeretlek,mert nincs más a világon,
Nem azért,hogy a többinek fájjon.
Csak azért,mert veled el tudom képzelni a világom.